Konkrétan abban az időszakban nőhettem fel, mikor a fantasy, mint műfaj teljes népszerűséget szerzett magának. Az előző évtizedekben, ha valaki azt mondta, hogy fantasy, akkor biztosan beskatulyázták a kockák közé. Hiszen ennek a világnak volt egy olyan szubkultúrája, amiről rengeteg tévhit élt. Ahogy azonban teltek az évek, az emberek szép lassan rájöttek arra, hogy egyáltalán nincs semmi kínos vagy gyerekes abban, ha az ember a képzeletét használva érzi jól magát.
A fantasy pedig az én életemnek is egész nagy részét tette ki, mivel saját regényt is írtam. Ennek külön története van, amibe most nem mennék bele, de a lényeg, hogy a folyamat éveken keresztül tartott. Ezalatt pedig rengeteg dolgot megtudtam arról, hogy mitől lesz egy fantasy igazán jó. Hiszen szinte végtelen lehetőségünk van egy ilyen világ megteremtésénél, viszont van pár szempont, amire érdemes odafigyelni.
Alapból egy fantasy általában középkori háttérrel rendelkezik. A vicces azonban az, hogy a valós középkorhoz ezek a leírások általában szinte egyáltalán nem kapcsolódnak. Ezalatt pedig nem arra gondolok, hogy nem voltak törpék és sárkányok a középkorban. Hanem egyszerűen arra, hogy az ember középkorképe rengeteg beidegződésből és előítéletből áll.
Nagyon érdekel a történelem is, úgyhogy teljes döbbenet volt számomra, mikor például megtudtam, hogy mennyi hamis mítosz létezik arról, hogy a középkori emberek nem fürödtek szinte soha. Ez az egész nézet abból az általános emberi igényből születik, hogy azt gondoljuk magunkról, hogy mi sokkal fejlettebbek vagyunk, mint az elődeink.
Ugyanígy a ruházkodásról is van egy teljes tévképzetünk. Ha néztünk már középkori filmet, akkor az első dolog, ami eszünkbe fog jutni az akkori emberek ruházkodásáról, hogy színtelen rongyokba voltak öltözködve. Ez azonban sokkal messzebb van a valóságtól, mint azt gondolnánk. A középkori emberek imádták a színeket és rengeteg dolgot jelképezett is az, hogy az ember aktuálisan milyen színű ruhát hordott. Érdekes lesz majd egyébként, mikor a jövő történészei fognak visszatekinteni a mi korunkra és megpróbálnak majd olyan dolgokat értelmezni, mint az okostelefonok… Most már szinte mindenki zsebében lapul egy ilyen eszköz, viszont azt vettem észre, hogy az új modellek egyre törékenyebbek. Ezt a saját bőrömön is megtapasztalhattam, mivel egyszerűen csak kicsúszott a kezemből a Samsung készülékem és már be is tört a kijelzője. Mivel szinte minden munkámat ezen az eszközön végzem, ezért gyorsan találnom kellett egy szervizt. Ez van, nagyon ráhagyatkozunk ezen világra, valamiért mégis oda evolválódunk, hogy a telefon nem egyre strapabíróbb, hanem egyre sérülékenyebb és kitettebb a környezetnek.
Beírtam én is az internetre, hogy Samsung kijelző javítás és nemsokára rátaláltam az LCDFix nevű oldalra. Nem vagyok különösebben műszaki beállítottságú, úgyhogy elsősorban abból tudtam megítélni az LCDFix szakmaiságát, hogy miként van kialakítva a honlapjuk. Szerencsére minden modern elvárásnak megfelelt, mivel könnyen áttekinthető volt, de a design ennek ellenére is szép maradt. Az LCDFix egy olyan hely, ahol nem számít, hogy milyen telefontípussal kapcsolatban lépett fel probléma, szinte biztos, hogy találni fogunk valami megoldást!
Ebben a sok lehetőségben azonban lehet, hogy nem találná meg az ember a Samsung kijelző javítás részleget. Az LCDFix azonban gondolt mindenre, úgyhogy különböző kategóriákat tudunk kiválasztani, amikkel leszűkíthetjük a találatokat. Tehát elég csak rákattintani a Samsung kijelző javítás kiírásra és azonnal elkezdhetünk tájékozódni arról, hogy milyen feltételek mellett vállalják ezt a szolgáltatást.
Alapból egy rövid tájékoztató érhető el, ami elmagyaráz nekünk minden elsődleges tudnivalót. Az első, ami nagyon felvillanyozott, az egyértelműen az volt, hogy 6-12 hónap garanciát is vállalnak a kijelző cserére. Az alkatrészek ráadásul folyamatosan készleten vannak tartva náluk, úgyhogy ha valami probléma lép fel a telefonunkban, azonnal ki tudják cserélni. A legnagyobb félelmem azonban az volt, hogy nem fogok majd olyan időpontot kapni, ami belefér a szabadidőmbe. Az LCDFix azonban ezzel kapcsolatban is a mi kényelmünkre helyezi a hangsúlyt. Úgyhogy nem kell bejelentkeznünk és a helyszínen meg is várhatjuk, mire megjavítják a Samsung kijelzőnket.
A következő gomb, amire rákattintottam, az az árlista volt. Ez persze az egyik legfontosabb infó, amit megkaphatunk. Természetesen nincs egy fix ár, hiszen típustól függően nekik is költségesebb a kijelző cseréje. Így azonban előre meg tudjuk nézni, hogy megéri-e számunkra a csere, vagy esetleg már új készülékben kéne inkább gondolkoznunk. Ez pedig attól óv meg minket, hogy esetleg véletlenül potyára menjünk el hozzájuk. Az árakkal egyébként személy szerint teljesen meg voltam elégedve, úgyhogy lejjebb is tekertem az oldalon.
Itt pedig legnagyobb meglepetésemre egy újabb tájékoztató várt, ami már sokkal hosszabb volt, mint amit az oldal elején láttam. Egy ilyen költséges beavatkozásnál, mint a Samsung kijelző javítás, érdemes mindennel felkészülnünk. Az LCDFix pedig egyetért velem abban, hogy a tájékozott vásárló a jó vásárló. Hiszen így nem csak simán bizalmi alapú lesz a tranzakció, hanem tényleg meg fogjuk érteni, hogy miért érdemes az LCDFix csapatát választani és, hogy miért jobb a szolgáltatásuk, mint másoknak. A tájékoztató szövegezése tehát teljesen érthető volt egy olyan laikus számára is, mint én.
Megtudtam például, hogy mennyire fontos az, hogy minőségi és eredeti alkatrészeket használjanak a Samsung kijelző javítás során. Lehet, hogy találni fogunk olyan szervizt, ami olcsóbban vállalja az egész procedúrát, mint az LCDFix, viszont ne lepődjünk meg azon, ha a telefonunk hónapokon belül elromlik. Az LCDFix-nél azonban nagyon figyelnek az ilyen részletekre, úgyhogy a náluk fizetett szerviz szolgáltatás pozitív hatása hosszan tartó lesz.
Ellentétben a javítás idejével. Általában ha szervizről van szó, nekem elsőként az jut eszembe, hogy majd heteket kell várnom. Az LCDFix kapcsán azonban elfelejthetjük ezt a rossz beidegződésünket is. Mivel egy órán belül kész is lesznek a telefonunk javításával. Ez már alapból nagyon jól hangzott, viszont mikor megtudtam, hogy hol helyezkedik el az üzletük, még boldogabb lettem.
Mivel az LCDFix csapata az Allee bevásárlóközpontban található. Egyrészről a lakóhelyem közelében van, úgyhogy nem kell majd valami nagyon külvárosi részre utaznom ahhoz, hogy megjavítsák a telefonomat. Másrészről pedig a plázán belül elmehetünk még más boltokba is, ameddig várnánk. Amúgy is volt egy csomó elintéznivaló ügyem, úgyhogy legalább meglátogathatok pár másik szaküzletet. Ha azonban nincs semmi nagy tervünk, akkor beülhetünk akár egy üdítőre vagy sütire is a Samsung kijelző javítás ideje alatt egy cukrászdába mondjuk.
Nem kellett többet győzködni tehát arról, hogy az LCDFix valóban megbízható és precíz munkát végez. El is mentem hozzájuk és szinte azonnal sorra is kerültem. Volt még pár kérdésem, amikre türelmesen és kedvesen válaszoltak, majd 1 órán belül már jöhettem is a telefonomért. A mobilom azóta tökéletesen működik és nagyon örültem, hogy nem kellett egy ilyen fiaskó miatt egy teljesen új készüléket vennem. Úgyhogy nektek is ajánlom őket, mielőtt elengednétek a meghibásodott telefonotokat.