Keserű humorú, pszichedelikus cyberpunk mese, feledhetetlen hangulatú utazás, ami garantáltan kizökkent a saját világodból – igazán lelkesítő volt, amit a Vurtról hallottam. Madártoll mint drog, sőt, idegen lény mint drog! Csupa eredeti és felcsigázó ötlet. A szimpatikus borító és az Arthur C. Clarke-díj pedig végképp meggyőzött arról, hogy el kell olvasnom.
Kissé csalódtam. Ami megmaradt bennem az epilógus után, az valami olyasmi volt, mint mikor sokat eszel és furcsákat álmodsz: egy-két groteszk kép az agyadban, fura hangulat, amit még érzel egy óráig, és kaotikus cselekmény, amit percek múlva elfelejtesz.
Az alaptörténettel nincs is semmi baj. Van egy álomvilág, a Vurt, ahová a tollak juttatják el az embert. Vagy a másféle lényt. Ide lehet menekülni a valóság elől, de vannak veszélyes zugai is, ahol meg lehet halni, vagy el lehet veszíteni dolgokat. Főhősünk, Firka a szerelmét veszíti el az egyik legveszélyesebb tollban, és attól kezdve időt, energiát és törvényt nem kímélve mindent megtesz, hogy visszaszerezze. Kis csapata pedig segít neki. És itt már több a gond: a szereplők közül senki nem tud beférkőzni a szívembe, vagy legalább ellenszenves, de hiteles karakterré érlelődni. Hiába élünk át együtt annyi drámát, vázlatos, elmosódott akárkik maradnak, annyira sem az ismerőseim, mint egy pár órás haver egy hosszú éjszakából. A főszereplő, Firka, talán jobb egy fokkal. Neki megismerjük a vágyait és fájdalmait, a világlátását. Mindenhez van valami kommentárja, általában akasztófahumor, vagy világfájdalmas utcai filozófia. A közbeszúrt kis mondatocskák néha líraiak és nagyon hatásosak, de van, hogy egy fűzfapoéta képzavarai jutnak róluk az eszembe. Mentségére szolgáljon Firkának, hogy végig be van drogozva.
Lehet, hogy ez a baj a regény világával is, betépett iramban vágunk át emlékeken, álmokon, és szemét borította utcákon, és semmi nem akar összeállni. Ezt alapjáraton megbocsátanám, amikor a Félelem és reszketés...-t nézem, nem keresem a talajt a lábam alatt, de itt azért furcsa, hogy tollakba kell menekülni egy olyan valóságból, ami maga sem tűnik többnek, mint futó benyomás és múló illúzió. Hiányolom a leírásokat és a logikát. Derekasan küzd az agyam, hogy elképzeljen valamit, ráadásul olyan minőségben, hogy a színeknek szaga van, a hangoknak meg színe... de nem tudom, mit is kéne, így a 4D-s mozi sajnos elmarad. Kár azért a sok, jobb sorsra érdemes ötletért. Végül is a hangulat meg a pillanatképek sem rosszak, de ezek közül is kizökkenek időnként, a logikai kérdések miatt. Például ki dolgozik, ha mindenki tollakban tölti az idejét? Sosem mennek detoxikálóba? Hogy tudnak a robotok gyereket nemzeni? Miből vannak az Árnyak? És így tovább. Nem technoblablára vágyom, csak valami apró segítségre. Az sem derül ki pontosan, milyen is a Vurt és a valóság kapcsolata, és ez tényleg baj, mert sok minden épülne erre. Ha többet tudnék róla, talán lenne esélyem, hogy meglepőnek és izgalmasnak érezzem a végkifejletet.
Talán az volt a baj, hogy Philp K. Dick-en nevelkedtem. De tény, hogy ha lett volna néhány szilárd pont ebben a ködben, a Vurt sokkal jobb olvasmány lehetett volna.

Zsűri szavazatai: