Kisslaki László

Magamról annyit, hogy pár évtizede véletlenül élek Németországban. Európát és a Közel-keletet jártuk bátyámmal és Attila partnerünkkel, mint Trió Laki varietéartisták. Pár éve minimális nyugdíjból élek. Mellette évek óta tanítom az idegen ajkú gyerekeknek az irodalmat, történelmet meg egy csipetnyi humanizmust – igaz, mostanság nemigen van keletje. Hogy valami nem produktív, de értelmes dologgal is foglalkozzak, magukra maradt idős nyugdíjasokat látogatok az itteni Karitász megbízásából csak úgy beszélgetni. Még fontos adalék a pár soros bemutatkozáshoz: időnként kutyát sétáltatok jutányos, olcsó áron. Így összemászkálom velük a hazalátogatásom költségeit. Írásaim három éve jelennek meg odahaza, és a környező országok irodalmi folyóirataiban.

Ládába zárt villám

jelige: Szerzetes

Egy verőfényes reggel, tekintettel Gölöncsér bácsi korára, az áramszolgáltató kisüzemből elbocsátották. Pedig harminc évig szorgalmasan kerékpározott egyhelyben, bekapcsolt dinamóval.
A portás fenéken se billentette a kapuban, csak barátja, Huszár Bandi kapott egy irtózatos nagyot az ülepére. Őt szó szerint is kirúgták az állásából. Persze megérdemelte. Öregember létére, minek áll le vitatkozni Kence úrral, a főnökkel csak azért, mert elvette tőle az ebédjegyét is. Igaz, másnapra pacalpörkölt volt kiírva a kantinba, és mint édesszájú, Bandi azt nagyon szerette. Pedig reggel még örömtől kipirultan, izgatottan ment be a dinamórészlegbe, egy korhadt faládát cipelve. Főnöke, Kende úr kérdésére, hogy minek hozta be ide ezt a tákolmányt, ő csak kacsintva odasúgta a fülébe, hogy az éjjel befogta a villámot.
Mivel részeg – meg persze öreg is –, már nem kellett felvennie a kerékpáros mezt sem, csak kezébe adták a munkakönyvét.
Később miután feltápászkodott az utca porából, olyat káromkodott, hogy néhány szerelmet még nem ismerő veréblányka belepirult a közeli akácfaágon. Barátja, Gölöncsér Lajos leporolta, megkereste a ládát, majd elindultak a „Jobb, mint otthon” nevű kocsma felé. Szép lassan mentek, mert már volt idejük. – No, meg Bandi is húzta egy kicsit a lábát.
Ballagtak, s közben arról elmélkedtek, hogy mért kell veszni hagyni az istenadta tehetséget, és mért kell egy életen át értelmetlen munkát végezni?
A kis Gölöncsért is – pedig csak a fafaragásnak élt – annak idején beadták tanoncnak a dinamó üzem pedálozó részlegébe, ahol máig is szolgált. Csak két év kihagyással, mikor is nemzetgyalázásért építkezésen kényszerdolgozott. Nem csoda, hogy szép is lett Sztálinváros.
Pedig mindketten kivételes tehetséggel születtek, ami évezredben mérve is ritka. Igaz Huszár Bandi csak később jött rá, hogy lángeszű mestere a villanyszerelésnek. Mikor, mint elitélt albán kém dolgozott a bányában, egy mester mellé osztották, aki mérőműszer hiányában ővele ellenőriztette, hogy áram alatt vannak-e a magasfeszültségű vezetékek. Három nap alatt hetvenkétszer csapta meg a drót, aminek mindegyike végzett volna egy kisebbfajta megye lakósságával, de neki ez meg se kottyant. Ezért, mint kiváló vezető kegyelmet kapott és a még melegében a sztálinvárosi építkezésre kinevezték másodsegítő-helyettesnek Kánya Vili malterkeverő-mester keze alá, aki egyébként keresett miskárolója volt a falujának ahonnan bejárt.
Ott találkozott Huszár Bandi újra gyerekkori pajtásával, Gölöncsér Lajcsival, aki már szoknyás kora óta csak a fafaragásnak élt. Még beszélni se tudott, de kicsi bugylibicskájával olyan sípot faragott, amit Leipziger bácsi, a boltos árult cukorból, hogy csodájára jártak. Négyéves volt, mikor egy olyan tyúkot farigcsált, amit a sekrestyés anyósa kopasztott éppen. Egyébként leghorni vörös tojó volt, de azt a kicsi nem tudta. Bérmálásra pedig remekelt magának egy schaffhauseni zsebórát. Azt pácolt juharfából faragta ki, mert az még vízálló is volt és pontos, talán a rádiót is utána igazították.

Lassan, meg-megállva mendegélt a két barát. Éppen delet harangoztak, mikor a tikkasztó melegben elértek a kocsmához. A „Jobb, mint otthon” egy régi vastag falú kőház volt, és az udvarában jól ellehetett hűsölni a százéves gesztenyefa alatt. Lajcsi visszaadta a ládát Huszár Bandinak, mert eddig ő cipelte.
– Egyáltalán mi van benne? – kérdezte Gölöncsér.
– Befogtam egy villámot. Tudod, hogy milyen vihar volt az éjjel, de szerencsésen elkaptam egy kisebbet. – Evvel kinyitotta, hogy Lajcsi is belenézhessen.
– Azannya! Ki gondolná? – álmélkodott, mert a láda tele volt drótokkal, dobozokkal és egy kis acélkazetta is volt a jobb sarokba rögzítve, amin egy konnektor vége látszott.
– Ott van a szíve! Kicsire zsugorítottam a hely miatt. Ha oda a konnektorhoz bedugsz egy vezetéket, annyi áramot kapsz, amennyit akarsz. Várjál, lerajzolom neked, hogyan is működik.
Éppen akkor libbent oda a hetvenéves kocsmárosné, akit egyébként Karcos Rózsinak hívtak. Minden férfi ismerte és becsülte, mert néhányan még, mint pelyhes állú legénykék még pengőt loptak otthonról, hogy megláthassák, hogy mit hord a nő a lába töviben. De Bandi nem volt rá már kíváncsi, csak két liter bort, papírt és ceruzát rendelt. Miután Rózsi kihozta a párás üvegeket, ittak egyet, majd mire kiürült az első üveg, a rajz is kész lett.
– Namármost. Így szabályozhatod az áram erejét. Tehát beállíthatod egy olvasólámpára is, vagy ha Dunántúl teljes világítását akarod, az is mindegy neki – mosolygott büszkén Bandi.
– Lajcsikám, jó lenne, ha szerkesztenél egy díszesebb ládát a villámotthonnak. Meg a tetejére jól mutatna bükkfából egy mosolygó turulmadár.
– Ne félj, meglesz a madarad! – harsogta Józsi, hogy néhányan odanéztek.
– Én is szerkesztettem egy csodát! Nem fogod elhinni! Somogyi tölgyből faragtam egy működő komputert! Gazsi gyerek, a Meszteghy tisztelendő úr keresztfia szétszedte nekem az övét, én meg egy év alatt lemásoltam. De akkor Gazsi egy ikszpét hozott. Elhiheted, hogy még ráment öt hónapom, míg készen lett az új. De végre kifaragtam az egészet a legapróbb alkatrészig. Grünwald órás adott egy nagyítót, avval a csipszeket meg a processzorokat is kidolgoztam. Barázdákat vágtam bele, hogy az adatok mehessenek két irányba. Összerakni aztán már csak gyerekjáték volt. Még rovarirtóval is beszórtam az egész masinát, mert az kell a vírusok ellen.
– És működni fog? – kérdezte Bandi kíváncsian.
– Hát az a masina, amiről lenéztem, az működött, akkor az enyém is – mosolygott magabiztosan Gölöncsér.
– Csak kellenének még drótok hozzá Bandikám. Mindegy, hogy milyen vastag, csak vezesse az áramot. Csak hozd át, és én megmutatom, hogy hova kell forrasztanod a meghajtókat.
Közben teltek az órák, újabb és újabb üveg bort rendeltek és fogyott a papír is, mert nem győzték a terveket, ötleteket lerajzolni.
Koraestére kidolgozták a legapróbb részletekig a tökéletes módosításokat. Mikor kifizették Karcos Bözsinek a hat liter bort és a négy felest, fáradtan, de boldogan hazanótáztak. Ahogy hajnalra kialudták magukat, egész nap szereltek. Használt villanykörtéket aggattak a fákra, az istállóba, a háztetőre pedig egy világháborúból maradt légvédelmi fényszórót is rögzítettek. Gazsi meg hozott egy gramafont ajándékba. Másnap lesz Lajcsi hatvanadik születésnapja, és egy meglepetéssel akarják megünnepelni.
Még alig pirkadt, mikor Meszteghy plébános úr káromkodva, pókhálós reverendában lehozott a padlásról egy poros, fekete-fehér monitort. De azért mosolyogva adta Gölöncsér bácsinak, hogy: – használja egészséggel, nem, nem kell visszaadni –, majd visszafeküdt aludni.

Este a megszokott békés csendbe burkolózott a falu. Pontosan kilenckor az ország bizonyos titkos helyein, ahol még a WC ajtók is csak kódszámmal nyílnak, a szuperagyú vezérlő előtt döbbenten olvasott egy beérkezett üzenetet, az ügyeletes tiszt. Először csak valami hülye viccnek vélte. Az egyszerű szöveg különben így hangzott:
„Lajcsinak születésnapja van, ezért tiszteletére ma huszonkét órakor öt percre kivilágítjuk a Balatont. Kérjük a légtérbe berepülő harci- és polgári repülőgépek pilótáit, hogy tegyék fel a napszemüveget. Aláírás: ’Éjjen Lajcsi!’”
Este aztán megkezdődött a csoda a faluban! Bandi másodpercnyi pontossággal tízkor lenyomott egy kapcsolót a ládán, és hirtelen az egész vidék fényárban úszott. A Balaton vize felett az ég augusztusi napsütésben ragyogott, mint amikor levesmarsra kongat a déli harangszó.
De előtte az e-mail vételekor, a szakemberek százai próbálták lázas izgalommal azonosítani a számítógépet, ahonnan az ominózus e-mail jött, és persze annak a küldőjét is. Néhány specialistát rögtön szanatóriumba szállítottak, és amikor befutott egy újabb üzenet: – Na? Mit szóltok hozzá bubik? – a kutatócsoport főnöke, az öreg professzora, a mikroelektronikának és az akadémiának dísztagja is ráadásul sírógörcsöt kapott, és a hamarjában széjjeltépett diplomáján ugrált két lábbal. Az se segített.
Eredménytelenül tértek vissza a vadászgépek is, mert mire felszálltak a légtérbe, hogy bemérjék a fényforrást, már újra sötét lett. A Tó felett rekedt vízimadarak is csak vakrepülésben találtak haza.
Eközben a falu apraja-nagyja Lajcsiék kivilágított háza előtt gyülekezett. Szeretettel gratuláltak a csodás találmányhoz a két öregnek, és persze Lajcsi születésnapjához is. A polgármester, Marcali Gyuri hordót gurított az udvarba, hogy mindannyian ihassanak a falu hőseire. Egy korty után Marcali behívta őket a tisztaszobába egy kis pálinkázásra meg beszélgetésre. Később Lajcsi kiment Meszteghy atyáért is, és bekérette tanácskozni. Marcali úr rögtön megkérdezte a papot, hogy mit javasol, mi a legfontosabb teendő most? Meszteghy atya megfontoltan válaszolt. Ő úgy gondolja, hogy csak órák kérdése és elszabadul a pokol. Dollár milliárdokkal fogják egymást licitálni a világcégek, hogy övék legyen a két gyártmány. A nagyhatalmak is beszállnak, ők persze mindent akarnak. Mivel az erkölcs és humanizmus, a technika fejlődésével egyenes arányban rohan visszafelé a kőkorszakban elfogadott általános etikai normák állapotához, ezért rövid időn belül egy maroknyi csoport lenne a világ zsarnok ura.
Még ő is gyarló; az első pillanatban már székesegyházról álmodott a falunak.
Marcali polgármester is letette a poharát, és azt mondta, hogy szerinte jelenleg a találmány meghaladja az elképzelés határát, mert évezredeket előreugrott, ezért sohasem szabad a találmányokat a világ kezébe adni. Csak legfeljebb jó pénzért belenézhetnek, hogy legyen pénz egy kórházra, meg munkahely a munkanélkülieknek, és a forrás kiépítésére, de folytathatná még napestig. A szerkentyűket meg biztonság kedvéért legjobb, ha átvinnék Meszteghy atyához. Persze lehet, hogy párszor még demonstrálni kell, hogy tudják, hogy működőképesek, de legalább az is milliókat hozna a helyi „Elkeseredés Mezőgazda Bank” pénztárába.
Még sokáig tanakodtak zárt ajtók mögött, de végül megelégedetten kimentek egy fröccsre, a hordóhoz. Kinn az udvarban ezalatt nótázott a nép, és fogyott a bor. Mikor megjött Sárihegyi Jancsi és zenekara két hordó borral, akiket a Lóki csárda tulajdonosa küldött, a népség táncra is perdült.
Na! Jó ideig még ezek voltak az utolsó békés percek a portán.
Még a le se tették az üres poharakat, mikor kommandósok érkeztek sikoltozó dzsipekkel és körülfogták az udvart, majd tanácstalanul ácsorogtak, mert nem tudták, hogy mit csináljanak. A nagy sietségben ugyanis nem kaptak a továbbiakra parancsot. Egy darabig bámészkodtak, de azért ottmaradtak a rendet fenntartani. Ami eddig is megvolt nélkülük. A polgármester elmagyarázta a parancsnoknak, hogy Gölöncsér bácsi születésnapját ünneplik és hivatalos helyre Huszár Bandi időben bejelentette a fényjátékot. Meszteghy atya is megerősítette. Erre aztán a katonák is beálltak a gratulánsok közé iszogatni.
Hajnalra már nemzetközi Tv-stábok tanyáztak a faluban és a tudósítók ezrei falkában kóboroltak az utcákon anyagot gyűjteni. Végén már nem maradt olyan lélek, akiről nem készítettek volna vagy háromoldalnyi anyagot. Erre a hatóságok az egész környéket lezárták. Így történt, hogy a – „Mit irtunk nektek ma?” – megyei lap főszerkesztője is kívül rekedt. Pedig este még átszóltak neki, hogy este kilenckor olyan világos lesz a Balaton, mint nappal, mire csak csúnyán káromkodott, pedig nyelvész volt. Reggelre a világlapok küldöttei már szétkürtölték a szenzációt. A tv adók élő adásban közvetítettek a Huszár udvarról. Hajnalra az egész országban ismert volt már a két öreg, mint az emberség történetének két legnagyobb feltalálója.
Délelőtt rögtönzött sajtóértekezletet tartottak. Lajcsi elmondta, hogy fából faragott egy komputert, amivel tegnap este kilenckor sikeresen bemutatkozott. A masinája, ha akar, kapcsolatba léphet akármelyik számítógéppel a világon, és tanácsokat is tud neki adni. Utána Bandi beszélt egyszerű szavakkal – mert csak úgy tudott – ecsetelte, hogy a múltkor éjjel volt egy vihar a falu felett és sikeresen befogott egy kisebb villámot a ládába, és nagyon örül, mert ez ingyenes, tiszta és örök energia az egész világnak, és ha Lajcsi eszkábál neki vastagabb ládát, akkor elkaphatja a legerősebb istennyilát is, és berakja a ládába. És evvel befejezi, mert nagyon szomjas. Hozzátette, még mielőtt elfelejti, hogy további információt Lajcsi komájától vásárolhatnak sorszámmal. Az százezer dollárért átvehető Marcali polgármester úrnál.
Ebéd utánra már az összes sorszám elkelt, s Lajcsi se adta olcsón a felvilágosítást. Közben az „Elkeseredés Mezőgazda Bank” kihelyezett fiókja teljes kapacitással működött. A fiókvezető délutánra a létszámot Lajcsi kérésére megerősítette, mert nagy összegű átutalásokra számít tizenhét óra felé. A bank az egyik számítógépét kihelyezte egy munkacsoporttal a demonstrációhoz, hogy mindenki meggyőződhessen arról, hogy az, az összeg beérkezett-e? Röviddel öt előtt, harmincegy kiválasztott sorszámtulajdonos összegyűlt a pajtába. Bandi vezetékkel áramot adott Lajcsi gépének. Az érintettek kíváncsian meredtek a monitorra, mert most rögtön eldől a számítógép képessége. Egyenként bemondták a résztvevők a bank és a saját nevüket, az összeget s láthatták, hogy a kihelyezett bankszámítógépen feltűnik a jóváírt összeg. Aztán hatan megsimogathatták a gépet, amikor a bankos bólintott – a simogatás is pénzbe került –, majd négyen filmre vehették, miután a bankigazgató kéjesen Okét mosolygott. Evvel a demonstrációt befejezettnek tekintették. A Huszár villámerőmű este tizenegytől éjfélig nappali fényt szolgáltatott ajándékba Budapest, Kiskunlacháza és Paks háromszögbe. Dacára, hogy az atomerőmű orvul feltöltötte magát négy év tartalékkal, még ezt is bírta a Huszárfajta villámenergia. Másnap reggel megdöbbenve vette a világ a hírt, hogy a két öreg megsemmisítette a találmányokat. A fakomputer még az éjjel szétküldte az egész világnak utolsó üzenetként, hogy ő csak véletlenül sikerült. Mert ki hallott már olyan hülyeséget, hogy fából számítógépet lehet készíteni. De azért csak próbálgassák...

Az élet visszatért a régi megszokott kerékvágásba. Igaz a faluból kisváros lett, kórház is épült. Marcali polgármester úr az irodáját kiegészítette egy új íróasztallal és egy titkárnővel, akit feleségül vett. Első ténykedése az volt, hogy nyugdíjba vonult vele. Meszteghy atya pedig egy majdnem új miseruhát kapott. A Dinamó céget a város megvette és egy szállodát épített helyére, mert a két öreg híres találmánya révén fellendült az idegenforgalom. Kende urat, a volt főnököt erősen leszázalékolták, mert miután megtudta, hogy éppen neki akarta Huszár Bandi a faládát megmutatni, mire ő kirúgta – egy kicsit meghibbant. Naphosszat az utcán kódorgott, és egy régi biciklidinamót húzott maga után. Néha bement Lajcsihoz meleg szóért meg levesért. Az „Elkeseredés Mezőgazda Bank” nevet változtatott, mert az új jobban illett a városi ranghoz. Most a táblán az „Aranykakas és Vidéke Bank” áll.
Huszár Bandi felhagyott a villámokkal az utolsó akció óta. Mert ahogy kikapcsolta az áramszolgáltatást éjfélkor s a sötétben elővette a zseblámpáját, a négyvoltos elem erősen megrázta, hogy rosszul lett. Valószínű, a sokéves feszültség a bányában mostanára bosszulta meg magát. Azóta már csak petróleumlámpával világít odahaza. Esténként átballag Lajcsihoz, elnézegeti, ahogy barátja fából rugókat és fogaskerekeket farag a javításra váró öreg órákhoz. Gölöncsér Lajcsi, Huszár Bandi és az atya, közösen a polgármesterrel névtelenül óriási összegeket küldtek szét a világba jótékony célra, a segélyszervezetek támogatására. Gyógyíthatatlan betegségek megismerésére Kutatóintézeteket létesítettek, és még fel se lehetne sorolni, mi mindenre nem kellett volna pénz. De a világon fikarcnyival se lett kisebb a szenvedés. Persze nem lett kisebb a fegyvergyárak termelése sem.
– A világnak az isten pénze se lenne elég – mondta a pap egyik este, miután kikapcsolta a háborúshírek után a rádiót.
– Hát nem volt igazam, hogy nem adtuk el a találmányokat? – kérdezte Meszteghy atya csak úgy maga elé. Huszár Bandi válasz helyett csak kedélyesen ráköszöntette a nagyfröccsét. A fafaragó nem válaszolt, mert éppen Kence urat nézte, ki idült vigyorral bólogatott. Biztosan a volt dinamós is egyetértett a pappal.