Műértékelés - Karcolat - Műértékelő pályázat

Egy kalóz feljegyzései
 
„Csak a kárhozottak érdemelnék meg a megváltást, mert csak ők értik meg, mit tagadtak meg tőlük.”
 
Hosszú John Silver olyan, mint minden rendes kalóz: vérszomjas, kapzsi, imádja a kincseket, és a kegyelmet még hírből sem ismeri. Nem csoda hát, hogy Edward Chupack amerikai író őt választotta regénye főhőséül. A regény címe is ennyi: Silver. Ebben benne van a mű fő mondanivalója; a könyv egy olyan fiú története, aki kemény mint az ezüst, aki sosem bocsát meg senkinek, és nagyon megnézi, kivel is tegyen jót, hisz neki sem bocsátották meg soha a hibáit, és egy kezén meg tudná számolni, hányan segítettek rajta önzetlenül. No és persze Silver olyan, mint az ezüstből készült kard: szívós, törhetetlen és halálos arra, akit ellenségnek tekint. Már pedig ellenségből jócskán akad, hiszen egy kalóznak nincs, és nem is lehet igazi barátja. Csak sorstársai, cimborái, akik addig cimborák, amíg áruláson nem kapja őket. Azonban nem mondhatni, hogy Hosszú John bárkire is megsértődik, aki megpróbálja őt átverni. A legnagyobb lelki nyugalommal ránt kardot az illetőre és szúrja szíven. Az ő bizalmát nem lehet elpusztítani, mivel az eleve soha nem is létezett.
Chupack nem csak Silver karakterét kölcsönözte Stevenson A kincses szigeté-ből, de az összesre igaz, hogy jócskán módosított rajtuk. Így a végeredmény az eredeti kalandregény izgalmas és helyenként kifejezetten vicces paródiája lett, „némi (értsd: nagyon sok) véres gyilkolászással fűszerezve”. A Silver viszont maga is egy kalandregény, ami önállóan, a klasszikusnak számító A kincses sziget nélkül is élvezhető és érthető. Itt is megtalálható a hajsza a mesés kincs után, ami a kalóz életének legfontosabb és talán egyetlen értelme (az ölés mellett persze). Nincs hiány veszélyes felfedezésekből, szorult helyzetekből, egzotikus tájakból sem. Helyenként a regény folyamán egy-két nő is szerephez jut, akik iránt Silver gyengéd érzéseket táplál, amit szerelemnek nevezni azért erős túlzás lenne. Hosszú John egyetlen igaz szerelme mindvégig a hajója, a Linda Maria marad.
Ha valaki papírral és ceruzával a kezében ül le a regényt elolvasni, saját maga is nyomozhat a rejtekhely után, a jeleket fejezetről fejezetre kijegyzetelve, és még Silver előtt megtalálhatja a kincset. Én ezt a feladatot a hajósinasból lett kapitányra hagytam, és inkább a karakterekre koncentráltam. Eleinte meglepődve tapasztaltam, hogy egy igazán pozitívat sem találtam köztük, lévén majdnem mindannyian bűnözők, aztán még jobban meglepett, hogy ennek ellenére is megkedveltem őket. A kapitány elszántsága minden kétséget kizáróan figyelemre méltó, mint ahogy azon tulajdonsága is, hogy soha sem panaszkodik. Ha valami rossz történik vele, ha valaki elárulja, elfogadja a helyzetet addig, amíg ki nem tud szabadulni belőle. Aztán annak rendje és módja szerint bosszút áll, és ezzel az ő részéről le is van rendezve a dolog. Van neki fontosabb dolga is mint az emberiség hanyatlásán agyalni, amiből azért ő is jócskán kiveszi a részét. Például megtalálni a világ leghatalmasabb és legértékesebb kincsét.
Összességében a Silver egy érdekes olvasmány, amiben a nyelvi furfangok helyett a lapokon elszórt ábrák és titokzatos szövegek jelentik a megfejtendő rejtvényt. Mivel a kapitány az életét retrospektív, azaz visszatekintő módon meséli el, ez alkalmat ad neki, hogy kellő iróniával és sokszor öniróniával szemlélje az eseményeket. Mivel a könyv kezdetétől (azaz a történet jelenében) súlyos betegségben szenved, és épp fogságban van egy árulás következtében, a visszaemlékezést nem egyszer megszakítja, hogy jelenlegi helyzetéről is értesítse az olvasót. Természetesen egy kalandregény nem lenne kalandregény, ha nem lenne egy leleményes csavar a végén, és az is természetes, hogy én most itt nem fogom lelőni ezt a poént.

Zsűri szavazatai: