„Ez volt a legfurcsább hatással az olvasókra.” Mondja Asimov erről az 1956-ban írt novellájáról. A hatás fél évszázad múltán is tetten érhető, több videó is található a youtube-on, amely ezt az írást dolgozza fel. Az alábbi sorok íróját pedig arra sarkallta, hogy gondolatait a műről kritika formájában megossza másokkal is.
A történet valamivel több, mint 100 évvel a megírás után kezdődik. 2061. május 14-én üzembe állították a nap energiáját feldolgozó űrállomást, a szén és urán korszak ezzel véget ért. Az emberiség energiagondja nagyon hosszú időre meg lett oldva, de semmi sem tart örökké. Egyszer az utolsó csillag is ki fog aludni, vagy mégse? Ez a végső kérdés, amelyet úgy is megfogalmazhatunk, hogy mi lesz az Univerzum sorsa.
A legtöbb ember bizonyára csak vállat vonna, ugyan mit számít ez, akkor már nem fogunk élni. Maguk a szereplők is így tesznek. Akkor mégis mi teszi érdekessé számunkra, az olvasó számára a kérdést? A novella egyik alaptézise, hogy az emberiség valamilyen formában még létezni fog akkor, amikor minden véget ér. Mi pedig szemtanúi leszünk az eseményeknek az utolsó bekezdésben, ezért lényeges a válasz.
Vizsgáljuk meg az előbbi feltételezést! A modern ember kevesebb, mint 50 ezer éve létezik, a civilizáció története, alig több mint 5 ezer évre nyúlik vissza. Az univerzum haláláig ezzel szemben több százmilliárd év is hátralehet még. A Föld elmúlt néhány 100 millió éves történetében többször is sor került nagy kihalásokra, hogy képzelhetjük, hogy az emberiség fennmarad az Univerzum pusztulásáig? A választ nem nekünk kell kitalálni elég, ha kiolvassuk a műből. Ha az emberiség elhagyja a szülőbolygóját, és más planétákon, más csillagrendszerekben is megtelepszik, akkor nehéz olyan erőt találni, mely az egész fajunkat el tudná söpörni. Talán az Univerzum pusztulása az egyetlen ilyen.
A fenti csak egy példa arra, hogy egy jól megírt science fictionben nincsenek logikai rések. A novellában felépített világ következetes, elhiteti az olvasóval, hogy akár így is történhet majd. Ennél kevesebbet nem is várhattunk el ettől a klasszikussá vált alkotástól.
Ideje összefoglalni, hogy miről is szól a novella. Az író hét epizód segítségével elkalauzol bennünket a XXI. századtól egészen világegyetem végórájához. Időutazásunk során újra és újra felbukkan a végső kérdés, melyre a kérdező korának legfejlettebb számítógépétől várja a választ. Hosszú az út, így nem csodálkozunk rajta, hogy az emberi faj fejlődik az idővel, de abba talán kevesen gondoltak még bele, hogy a gépeinkre ugyanez igaz, ezért elkerülhetetlen, hogy változzon kettejük kapcsolata. Napjainkban a mesterségesintelligencia-kutatások gőzerővel folynak, ezért a mai olvasó számára is érdekes lehet Asimov elképzelése a jövőről.
Semmi sem tart örökké. Egyszer a kérdések is elfogynak. A kérdéseken túl pedig ott vár a döbbenet és az elgondolkozás.
|
Hozzászólások
Gondolkoztam rajta, hogy Asimovról ejtsek-e szót, de úgy döntöttem, felesleges.
A Multivac és entrópia szavakat szándékosan kerülni akartam, hogy ne kellejen felesleges magyarázatokba bonyolódni, amik a lényeget úgyse érintik.
Az írás valóban nem olyan jó, mint amit ez a remekmű megérdemelt volna.
Nem magát a novellát elemzed, hanem a felvetett problémakörét plusz nem tudom, hol van vége a tartalomismertetőnek és honnan jössz te. Asimovról tényleg illett volna pár szót elejteni, híresebb regényeit, novelláit megemlíteni, hogy az emberek tudják, nem csak az Alapítvány létezik (ilyen szempontból jó, hogy novellát választottál tőle).
Szívem szerint öt és felet adnék, ám a kerekítés szabályai szerint az hat. A pongyola fogalmazás (passzív szerkezetet láttam volna?), az összecsapottnak ható befejezés nagyon sokat levon, továbbá az sem rossz, ha a műértékelést olvasó felismeri a bemutatott művet - jelen esetben csak hosszas utánakeresés segített meglelni a választ, miszerint én ezt olvastam, csak sosem volt jó címmemóriám. Mintha próbálnád... elemezni. Ez az eddigiekhez képest új szemszög, mindenki más inkább ajánlót írt. Ez nem hiba, értékelem is, hogy megpróbáltad máshogy megközelíteni a művet, ám műelemzésnek kevés, műértékelésnek száraz, könyvajánlónak meg nem ajánló. De jó próbálkozás!
A kritika több sebből vérzik, ezt a többiek részben kivesézték, részben ki fogják. Tőlem kapsz hat pontot - ez a fogalmazás és a szerkesztetlenség miatt itt magas -, két dolog miatt:
Az első a cím, ami eltaláltál.
A második, hogy a műelemzések során te foglalkozol először érdemben a karakterekkel, illetve azok - esetenként változó - viszonyával egymáshoz.
Nem jó ez a kritika, de több olyan helyes meglátást közöl, amelyek alapos átgondolással és szerkesztéssel egy jó műelemzés részei lehetnének.
Vannak benne igen csúnya hibák, mint az idézés, és a "mondja" logikátlanul két külön mondatba pakolása. Nem egységes a mű, és ha már valamiért választunk akár egy nem szép megoldást, akkor maradjunk annál, a több százmilliárdnál már azért sikoltottam volna, ha:több 100 milliárd, de ettől csak feltűnőbb a többi. Helyesírási hiba is akad.
Azt kell mondanom, hogy jól indul, de nem csak a sci-fiben, a jól megírt kritikában sincsenek logikai rések. Egészen hangulatos lenne, felkelti a figyelmet, de aztán befullad. Asimov talán elég híres ahhoz, hogy ne kelljen bemutatni, de azért én mégis hiányoltam pár sort az íróról, főleg a science fictionra gyakorolt erőteljes hatásáról. Ez nálam is csak öt.
A tiszta lelkiismeret általában a rövid emlékezet biztos jele.
A műértékelés címe tetszik, figyelemfelkelő, de maga a műértékelés már nem annyira. Jól indul, az első bekezdésben gyakorlatilag összefoglalod a teljes témát, amit aztán elkezdesz kibontani. Írsz a történetről, felvetsz néhány kérdést, amire remélhetőleg választ kapunk a novella elolvasásával, illetve amelyek egyfolytában foglalkoztatják az emberiséget.
Ekkor azonban odavetsz egy gondolatot:
"A fenti csak egy példa arra, hogy egy jól megírt science fictionben nincsenek logikai rések. "
Összezavarodtam. Most Asimov "végső kérdéséről" van szó, mint logikailag jól felépített történet, vagy csak úgy általánosságban a jól megírt sci-fikről?
Amikor már közeledünk a műelemzés végéhez, és várjuk a konklúziót, váratlanul visszakanyarodsz az elejére:
"Ideje összefoglalni, hogy miről is szól a novella."
(Eddig nem azt tetted?)
Olyan érzésem támadt, mintha egy krimit néznék, ahol a nyomozók lépésről-lépésre haladva eljutnak a gyilkosig. A nyomozás logikusan felépített, a hurok szorul, és amikor már épp kiderülne a bűnös személye, a nyomozók ott hagynak csapot-papot, és elölről kezdik a nyomozást.
Hiányolok olyan hivatkozásokat, mint, mi is az a Multivac?
Nem foglalkozol eleget az egyik legfontosabb kérdéssel:
"- Visszafordítható valaha az entrópia?
- Ugyan, menjen már, nem gondoltam komolyan, hogy megkérdezze - mondta rögtön VJ-23X meglepetten.
- Miért ne?
- Mind a ketten nagyon jól tudjuk, hogy az entrópia visszafordíthatatlan. Nem lehet füstből és hamuból újra fát csinálni."
A műértékelés terjedelme a lehetőségeket feszegeti, úgy látszik, mintha 4000 karakternél sokkal nagyobb terjedelemre készült volna. Azonban épp azért adtunk ennyit, hogy a pályázó felesleges sallangok nélkül próbálja megszerkeszteni az írását.
Úgy érzem, ez itt nem igazán jól sikerült, ezét csak 5 pontot adok.