Műértékelő pályázat - Eredményhirdetés

in Pályázatok

Lezárult a KIMTE négyfordulós műértékelő pályázata. Négy hónapon keresztül olvasgathattuk a pályázók elemzéseit az általuk választott művekről. Olvasgathattuk és véleményezgethettük, vagyis kritizáltuk a kritikát. Kellemes és tanulságos élmény volt.
Remek elemzések születtek, még a legkevesebb pontot kapott mű is önmagában hordozza értékét. Szakaszonként, kategória szerinti felbontásban hirdettünk győzteseket, végül ők mérhették össze tudásukat az ötödik fordulóban, a döntőben.
A részeredmények az Arany Kódexben olvashatóak.

A szeptemberi műértékelések közül szeretnénk külön kiemelni a Mimóza jeligével beküldött Parfüm című írást, októberi nyerteseink közül Sarmaan jeligével Szép új világ című elemzést, a novemberi művek közül Flip jeligével Virtuális alig-valóság és Hedera Albert Speer emlékiratai című elemzését, de mindenek előtt Hedera tollából A kereszteshadjáratok arab szemmel című, talán a legjobban sikerült műértékelést.
 
A döntőben a kategóriagyőzteseknek egyetlen művet, William Goldig A legyek ura című regényét kellett értékelniük.
A döntős művét hat pályázó készítette el: Angyalka, Flip, Giantess, Hedera, Sarmaan és Titánia.
 

Az olvasók véleménye és a zsűri pontszámai alapján a KIMTE 2010. évi Műértékelő pályázatának végeredménye



Első helyezést ért el:

Hedera

Török Ida

(Lidércfény Online Kulturális Magazin)

A győztes egy éves egyesületi tagságot kap, cikkíró-kritikusként munkatársa lehet a KIMTE-MFID honlapjának, állandó vendégként részt vehet a rendezvényeinken, és könyvjutalomban részesül.

Második helyezést ért el:

Titánia

Czéh Brigitta

A második helyezett egy éves tagságot kap, könyvajánlóit szívesen fogadjuk az egyesületi és a KIMTE-MFID oldalakon, könyvjutalomban részesül.

Harmadik helyezést ért el:

Angyalka

Pilling Renáta

A harmadik helyezett könyvjutalomban részesül.


Minden kategóriagyőztes harminc napon belül megkapja a könyvjutalmát. Ennek érdekében hamarosan felvesszük velük a kapcsolatot.


Minden résztvevőnek szívből gratulálunk!


Hozzászólások

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Ha elfogadnak egy jó szándékú kritikát, legközelebb szerintem érdemes értesíteni a döntőbe jutottakat, még az eredményhirdetés előtt. A kiírásra is jobb fényt vet, ha nem csak a döntőbejutottak töredéke indul el rajta.

De tényleg ne értsenek félre, amennyire magával ragadott Asimov: Az utolsó kérdés c. novellája, és arra ösztönzött, hogy írjak róla, annyira ellenérzést váltott belőlem ki a Legyek ura, így én személy szerint úgyse adtam volna be pályaművet a döntőre.

Üdvözlettel Horváth Zoltán

Czinkos Éva képe

Kedves Zoltán!

Köszönjük az észrevételt. Technikai okok miatt nem írhattunk külön a döntőbe jutott pályázóknak. A honlap elraktározza az e-mail címeket, amelyekről beküldték a műveket, és csak a jeligét mutatja a szerkesztőnek (nekem). Így tettem közzé a műveket, egyenlő esélyt biztosítva mindenkinek. Ha kikeresem a címeket, hogy értesítsem a pályázókat, esetleg befolyásolt volna a véleményem kialakításában, mivel én is zsűriztem a műveket. (nem lehetett tudni, hogy az e-mail címek nem utalnak-e közvetlenül a pályázó nevére, ahogy ez általában lenni szokott), és akkor oda az anonimitás.
A döntős pályaműveknél is azért tettem ki jelige nélkül a műveket, hogy a többiek véleményét még a jelige és az eddigi azokkal beküldött művek minősége se befolyásolja.
Én magam lementettem a gépemre a műértékeléseket jelige nélkül, és ott olvastam pár nappal később, amikor már elfelejtettem, melyik jeligéhez, melyik mű tartozik.
Továbbá azért sem értesítettünk minden döntős pályázót, mert feltételeztük, ha már egyszer elindult ezen a pályázaton, figyelemmel kíséri a fejleményeket. :)
Végig próbáltunk minden információt időben közölni, és időben válaszolni, a hozzánk intézett kérdésekre.

Bloody Dora képe

Én is gratulálok!

Én is gratulálok! :)

krystohans képe

Nagyon örülök az eredményeknek, gratulálok a győzteseknek, és külön jónak tartom, hogy Török Idával nem csak egy kiváló kritikust, hanem egy interperszonális kapcsolatot, némi "fényt" is kaphattunk.

Gratulálok a győzteseknek!

Czinkos Éva képe

Végre kiderült, kiket rejtenek a jeligék! :)
Meglepetés, de nagyon örülök neki, hogy a Lidércfényesek is részt vettek a pályázatunkon.
Minden pályázónak gratulálok! Sok hasonlóan remek műértékelést várunk tőlük a jövőben.

© Karcolat Irodalmi és Művészeti Tehetségkutató Egyesület