Meg Cabot

Airhead - Ki vagyok?

Jelige: Ladybird
szeptember, szöveges, sci-fi, regény

Az egyik kedvenc íróm Meg Cabot, aki sajnálatos módon kevésbé ismert nálunk. Minden egyes elolvasott műve után úgy érzem, hogy az lesz a kedvencem. De, ahogy mindig elolvasok egy újabbat, ez megváltozik. Ez az Airhead estében is abszolút így volt.
Meg Cabot egy igazi polihisztorszerző. Tényleg szinte már minden műfajban alkotott már valami maradandót. Az a sok romantikus műve (Az a balfék Tommy Sullivan, a Neveletlen hercegnő naplója sorozat, Az igazi amerikai lány, az Esküvő olasz módra stb.), a misztikus regényei (a Mediátor-sorozat, a JINX, a Misztikus szerelem stb.), a történelmi regénye a Nicola és a vikomt, a krimi sorozata a Heather Wells rejtélyes esetei és most a sci-fi Airhead. Na jó, ez talán nem igazi sci-fi, de vannak benne sci-fis elemek. Azért napjainkban még nem tartunk az agyátültetéseknél. Bár ki tudja, végül is a könyvben sem tudtak róla a civilek. Ugyanis a történet arról szól, hogy egy sajnálatos eset miatt Nikki Howard, a világhírű tini szupermodell életét veszti, de a teste ép marad. Ezzel egy időben Emerson Watts-ra, egy 17 éves átlagos amerikai lányra rázuhan egy kivetítő és csak az agya marad ép. Innentől kitalálható a sztori: persze bejön a sok szempontból kérdéses agyátültetés. Kérdéses, vajon le lehetne-e egy teljesen másik testben élni az életet? Vagy egyáltalán melyik életet kellene folytatni? A testét, vagy az agyét? És vajon az érzéseink megváltoznának? Végül is mivel szeretünk? A szívünkkel? Az agyunkkal? A lelkünkkel? Mi adja egyáltalán a személyiségünket? A testünk formál rajta? De ezek olyan kérdések, amelyekre nem lehet tudni a választ, és lehet, hogy soha nem is fogjuk megtudni őket… Ennek a könyvnek pedig nem is az a feladata, hogy ezekre választ találjon, hanem a szórakoztatás, amit tökéletesen teljesít is.
A karakterekről annyit, hogy egyikre sem igazán mondanám rá, hogy hú, de jól ki van találva. Vegyük csak Nikkit: a tini szupermodellek manapság már minden újság címlapján ott vannak. Em egy fiús lány, legjobb barátja is egy fiú, akibe titkon szerelmes, de nem meri bevallani. Minden második könyvben találunk ilyet. És egy butuska lányt is, akit itt Lulu személyesít meg. De ennek ellenére én nagyon megszerettem őket.
Természetesen ebből a regényből sem hiányozhat a szerelem. A tinik nyelvén íródott, elsősorban tiniknek, de a felnőttek számára is érdekes lehet. Meg Cabot írói stílusában azt szeretem, hogy mindig egyes szám első személyben írja a történeteit. Így sokkal jobban tudunk azonosulni a főszereplő érzéseivel. Szerintem ebben a könyvben nagyon jól írta le azt, hogy milyen érzés lehet más emberként felébredni, milyen lehet az, hogy nem vagy többé önmagad, az hogy a barátaid, ismerőseid többé nem annak látnak, aki vagy, milyen érzés az, amikor az emberek csak érdekből közelednek feléd, csak azért mert híres vagy. Vagy az, hogy az milyen lehet, hogy látod, hogy a legjobb barátod téged gyászol, és nem kiálthatod azt, hogy „Itt vagyok! Hát nem ismersz meg?” Főleg úgy, hogy talán nemcsak egyszerűen egy legjobb barát. Meg Cabot könyvei általában a tinik problémáiról szólnak, olyan stílusban megírva, hogy az kikapcsol, és igazából nem kell „mögé gondolni”, hiszen „csak” szórakoztatnak. Természetesen az Airhead is elsősorban szórakoztató és nem hiányzik belőle a jellegzetes Meg Cabot- humor, amit a rajongói annyira szeretnek. Azonban az Airheadnek van mögöttes tartalma is, ami engem nagyon megfogott. Az élet rövid és (általában) nincs második esély. Túl rövid ahhoz, hogy ne vállaljuk fel az érzéseinket (Em és Christopher). De Em egy nagyon szerencsés lánynak mondhatja magát: kapott az élettől (vagy inkább a Stark vállalattól) egy második esélyt.
Vajon tud majd élni vele? Nem fogja elszúrni? Majd a Being Nikki-ből és a Runaway-ből kiderül! Ugyanis ez egy trilógia, amit bárkinek merek ajánlani, aki egy kis kikapcsolódásra vágyik.