Farkas Bálint (Dom Wolf)

1991. július 16.-án születtem, mint Farkas Bálint. Ezután nyolc év telhetett el, hogy megtanultam írni, és nem sokkal később elhatároztam, hogy írok egy könyvet. Tizenöt éves koromig tartottam is magam ehhez az elképzeléshez – a „regény” elkészült száz oldala ma is okoz néhány kellemes percet…
Az írással konkrétan később, úgy másfél éve kezdtem el foglalkozni, amikor véletlenül a Karcolat honlapjára tévedtem, és ha már ott voltam, regisztráltam. Ekkor született meg Dom Wolf, nem kisebb megfontolásból, minthogy a Bálint angolszász megfelelője nem hangzott valami jól, így a Domini sajátságos rövidítését választottam nicknévnek.
Azóta igyekszem kupálgatni magam, vagyis, inkább mások kupálgatnak engem, amiért különösen hálás vagyok.
Jelenleg angol-informatika tagozaton tanulgatok a Lóczy gimnáziumban, és teli vagyok vagy féltucat tervvel, hogyan képzelem el a jövőm.
Szabadidőmben ha tehetem, vagy inkább, ha van hozzá kedvem, irogatok, olvasok, valamint judózom. Nem tudom, ezek közül meg hat erősebben az írásaimra, de néha gyanítom, hogy a legutóbbi…
Van, aki szerint ellentmondásos személy vagyok, amikor meghallja, hogy az életem két meghatározó pontja a harcművészet és az írás, és valószínűleg igaza is van. Szerencsére örökmozgó típus vagyok, és ennek az „örök” részébe elég sok minden belefér, még akkor is, ha néha végesnek tűnik ez a meghatározás.

Windows - Megváltás

jelige: Pako2356

2056. 11. 07.

A Microsoft 2012 decemberében kiadta a Windows Life-ot – amit a mesterséges intelligencia első manifesztációi közt tartunk számon.
A CSSI (Colun2A Szoftverfejlesztő és Kutató Intézmény) szerint ez a verzió okozza a meghibásodások nagy részét, hiszen a fejletlen DEBUG szekciót tartalmazó váz adja a programok gerincét. A tudomány mai állása szerint ebbe a vázba már nem lehet belenyúlni.

4912-S9-AYRA ledobta az pendriveasztalra a Pléhboy legújabb számát, és a három pár, fémszelvényből álló lábát úgy helyezte, hogy ellazítsa az olvasás során túlterhelt hátrészi szervóit.
A legújabb mechanikák egyike volt, azaz telezsúfolta magát a „nyársprocik” által felesleges allűrnek titulált programokkal. Ám akármit is mondtak a maradi fejlesztések, Ayra szerint holmi gyors, tömör adatátvitelnél sokkal nagyobb élvezetet nyújtott archaikus jeleket felvillantó, összehajtható plazmaújság böngészése. Egyszerűen élmény volt optikus úton dekódolni a szimbólumokat, és azt a csodás érzést, amikor egyre nagyobb és nagyobb százalékát fordította a több terabite-nyi memóriájának arra, hogy minél gyorsabban fejtse meg a következő sort, semmivel nem tudta összehasonlítani.
Az olyan újságokat, mint a Pléhboy, ínyenc falatként kezelték a magafajták, hiszen a legjobb kódolók szinte extázisig tudták fokozni processzoraik zsongását.
Azonban Ayrát ezúttal nem a gyönyör hozta lázba: azzal a gondolattal játszott el, mi lenne, ha belenyúlhatna ebbe a Life-alapprogramba.
Rengeteg kellemetlenséget kerülhetnének el  mint amikor néhány magasabb szintű szervernek prezentálta egy bevetése eredményét, és közben képtelen volt kilépni egy belsőséges pillanata visszanézéséből. Végül kép a képben kellett közvetítenie az információkat!
Felkapott az asztalkáról egy kecses pendrive-ot, és kéjes búgással a fejmodulja USB-portjához illesztette. A kisteljesítményű külső hardver rögtön hozzáfogott nyugtató hatású képek közléséhez, amivel ugyan elvitt egy keveset Ayra memóriájából, mégis szüksége volt rá. Úgy érezte, nélküle menten összeomlik a rendszere.
Még így is beleremegett a komplett hardver-hálózata, ahogy végiggondolta a lehetőségeket… És ma már… ma már bele is nyúlhatnának!
Persze elég lett volna lecserélni a Life operációs rendszereket az újonnan Megváltásra keresztelt verzióra. A két verzió azonban annyira különbözött egymástól, hogy teljesen megváltozott volna a mechanikák személyisége, így elvetették. Korábban született egy kezdeményezés, miszerint az új típusoknál már a Megváltást akarták használni, azonban a kimutatások szerint később hatalmi harc tört volna ki a Life és Megváltás felhasználói között.
Azonban volt még egy út, amiről csak néhányan tudtak, Ayra igencsak szerencsésnek mondhatta magát, hogy a fülébe jutott. Tulajdonképpen megváltoztathatnák a programtörzset. Sőt… megváltoztathatja!
Igaz, ez nem az ő szakterülete volt, őt fizikai adatszerzésre és katonai szolgálatok teljesítésére programozták, a Hálón viszont rengeteg olyan anyag akadt a Megváltásról, amit a legjobb fejlesztők készítettek el. A gond csak az volt, hogy a kivitelezéshez ki kellett játszania a legnagyobb kutatóközpontjuk hírhedten szűk látókörű és begyepesedett fejeit, akik biztosan nem mentek volna bele a dologba.
A terv mikroszekundumok alatt állt össze winchestere mélyén. Visszadobta az asztalkára a pendrive-ot, és elindult az épület alsó szintjére.

Ayra a friss mechanikák fehér egyenszínében lépett be a Colun2A épületébe, ahol egy zsúfolt folyosóra érkezett. Alig tudta megállni, hogy ne gerjesszen mágneses teret, és söpörje el útjából a kadétokat. Türtőztette magát, és a terminálok között ingázó „kölykökkel” együtt haladt.
A bejutás eddig simán ment. Jól sejtette: „egyszerű tanulóként” szinte le sem ellenőrizték, hiszen annak az esélye, hogy valaki a közülük készül szabotázsra, matematikailag egyenlő volt a zéróval. Így Ayra fegyverzete csordultig lehetett a legújabb rombolótöltetekkel, szervó-izületeiben sebészpontosságú lézerek bújtak meg és számos zugból azonnali zárlatot okozó lövedékek lesték, mikor indulhatnak útra. Valamint egy aktiválásra kész, bivalyerős virtuális és egyben mechanikus tűzfal állt a rendelkezésére, miközben akadálytalanul siklott át az ellenőrzőpontokon.
Ugyanakkor biztos volt benne, ha egy őr alakjában próbált volna bejutni, akkor már egy titkos teremben lenne, ahol a legjobb kódfejtők próbálnának az adatbázisához férkőzni.
Keresztül verekedte magát a tömegen, és a ritkább, elitebb folyosókra jutott. A célpontja A9-LA-SEN a professzor volt, akinek már az azonosítószáma magas karakterei is sugallták, hogy nem akárki az intézményben.
Ayra rákeresett a Colun2A térképén, hol lehet La-Sen, és a koordináták alapján ellavírozott a terminál felé. Közben apró módosításokat tett a burkolatán, és átalakult NCA-vá, a csaknem kész mechanikává. Róla a teszteredményei alapján már most rebesgették, hogy a legnagyobbak egyike lesz, így elég sokan kivételeztek vele. Ayra nem akarta túl későre igazítani az átváltozást, így viszont vigyáznia kellett, nehogy belefusson az egyed egyik ismerősébe.
Az álcázás és a rengeteg veszélyforrás felkeresése valamint kikerülése szinte falta a memóriáját, és csak az utolsó pillanatban vette észre, hogy a professzor közelébe ért.
Nem volt túl nagy a zaj, úgyhogy hangsugárzott jelet küldött La-Sennek hiszen úgy sejtette, NCA is így tenne.
– Igen, fiam? – érkezett a kódolt válasz. Ayra érezte, hogy a hamisított kódján végigfut a másik mechanika ellenőrző szoftvere, de nem kellett tartania tőle. A professzor védelmi programját hasonló elv alkotta, mint a beléptető rendszerét, miszerint felesleges lett volna túl sok energiát fecsérelni matematikailag lehetetlen esetekre.
– A vizsgaprogramomhoz lenne szükségem az ön segítségére. Szeretném a találmányáról elkészíteni – válaszolta Ayra, ráállva az előző üzenettel érkező kódsávra.
Jól sejtette, NCA neve elég volt az engedély megszerzésére, fél óra múlvára kapott időpontot. Addig behúzódott egy sarokba, és felkészült élete legkeményebb összecsapására.

Ahogy a professzor kilépett a terem ajtaján, Ayra a metálkék mechanika nyomába szegődött. Nem kellett leárnyékolnia a körülötte lebegő pozitív atmoszférát, hiszen egy kisstílű tanonc is ujjongott volna egy ilyen megtiszteltetés miatt. A töméntelenül kibocsátott energia azonban környezetét is jobb kedvre hangolta, aminek hála elég nagy feltűnést keltettek. Morcosan kijjebb terjesztette az álcára ismerőseinek keresését.
Ekkor mérte be saját magát, vagyis NCA-t, egy folyosón, amibe pillanatokon belül becsatlakoztak. Ayra winchestere panaszosan búgott megoldást keresve, végül bevillant egy lehetőség: a Colun2A a tesztelés címszava alatt megengedte a felsőbb fokozatú tanoncoknak, hogy apró csínyekkel keserítsék a társaik napjait.
Ayra bekalibrálta magát, nehogy túl sokat mutasson az erejéből, majd ahogy a folyosóra kanyarodtak, elektrosztatikus sokkot küldött a környezetére. A felkészületlen logikai robotok azonnal ledermedtek, még maga La-Sen is. Utóbbi azért némileg meglepte, Ayrát, de nem állt le filozofálni, máris továbbrángatta magával a professzort. Mire amannak napirendre tértek az áramkörei az eset felett, már távol voltak az eredeti NCA-tól, és Ayra rögtön sápítozó magyarázatba kezdett.
– Bocsásson meg, professzor úr… de alig bírok magammal! Le kellett vezetnem a feszültséget, nem gondoltam, hogy ön…
– Csitt. Jól elhelyezett kisülés volt, gratulálok!
Ayra elnyomta az undorát a válasz hallatán, és úgy tett, mintha értékelné a bókot. A professzor a nyilvánvaló gyengeségét úgy próbálta ellensúlyozni, hogy az ő teljesítményét állította be átlagon felülinek.
Ahogy azonban felismerte a koordinátákat, ahol jártak, rögtön visszatért a jókedve: mindjárt odaérnek.
La-Sen beütötte a kódját egy liftbe, ami legalább ötven méterre vitte őket a föld alá. A mélységet azonban csak számok érzékeltették: a speciális nyomáskiegyenlítésnek hála nem terhelte meg őket a süllyedés - no, nem mintha egy Ayrához hasonló harciegységnek megkottyant volna. Ez minden bizonnyal a logikai robotok miatt kellett, akik hiába voltak elvileg intelligensebbek Ayránál, mindig is lenézte őket.
Gyengéknek és fantáziátlanoknak tartotta őket, valamint ha tenni kellett valamit, nem voltak „életképesek”. Az a tudás is kihasználatlan maradna, amit La-Sen találmánya jelentett, ha ő nem dolgozna gőzerővel az ügyön.
A liftajtó sziszegése rázta fel. Ahogy a nyílászáró a falba siklott, a fiatal harci-mechanika egyenesen a Colun2A legféltettebb termében találta magát, ahol a kor legnagyobb találmányát őrizték: az időgépet. Az előtte álló őrök a professzort felismerve engedelmesen félreálltak, és a lift mellé baktattak.
Ayra valódi áhítattal lépett közelebb a három, aranyból kovácsolt boltívből álló szerkezethez. Közben a professzor már rácsatlakozott egy terminálra, és hadarta az információkat, amik elsiklottak Ayra figyelme mellett.
Az már sokkal inkább lekötötte, ami a folyamatok nyomán végbement: az aranyoszlopok körül felszikrázott a talapzat, és a fémtesteken méterekről is érezhető, iszonyatos energia futott végig.
A boltívek a végük felé elvékonyodtak, és olybá tűnt, mintha az utolsó tíz centimétert levágták volna belőlük. Ahogy a három csúcsból kígyóként vágódtak ki az elektromos kisülések, mintha csak a hiányt akarták volna kipótolni, és egy szikrázó, fényes kis gömbben egyesültek.
Ayra ezt az időpontot választotta arra, hogy ismét alakot váltson: felesleges burkolati elemei leváltak, és az őrök mattfekete színét öltötte magára. Szüksége volt erre az alakra, mert értékes időt nyert vele, amíg a Főprogram beazonosította.
– Köszönöm, La-Sen! – zúgta, miközben a terminálhoz ugrott. Elhajította a professzort, közben a két igazi őrmechanika burkolatában mágneses erőt indukált, majd egy ellentétes pólusú mezővel a falhoz szegezte őket. Bár a folyamat bonyolultnak tűnt – ezért sem vették komolyan, amikor anno közzétette ez a saját fejlesztésű harci modult –, mire az őrök tűz alá vették volna, már tehetetlenül vergődtek a mező csapdájában. Ayra zárlatlövedékekkel blokkolta tehetetlen ellenfelei védelmi rendszerét, és két-két romboló erejű töltettel megpecsételte sorsukat.
Közben arrébb rúgta az összezavarodott professzort, és rácsatlakozott a terminálra. Eredetileg egy tárgyat hoztak volna át a múltból, ezt kellett organikus célpontra módosítania. Miközben megadta az idő és a helykoordinátákat, robbanó töltetekkel árasztotta el a liftbejárót, majd az egész termet. Ez a művelet ugyan őt is belassította, viszont értékes időt nyert azzal, hogy a Colun2A főprogramjának először fel kellett mérnie a károkat, új menekülési és biztosítási terveket készítenie, valamint az első robbanások után a lift felől már nem kellett támadástól tartani.
Közben befejezte műveletet a terminálon. A három arany boltív csúcsai között felerősödött a gömbvillám fénye, majd a padlóból is előkígyózott egy nyaláb. Az ívekben ekkor elenyészett az energia, és gömb lassan ereszkedni kezdett a padlóból kicsapó kisülés mentén.
Ayra nem állhatott meg gyönyörködni benne, mert az időközben aktivált tűzfalát egyre komolyabb vírusok ostromolták – ez volt a Colun2A fő védelmi egysége. A hatrétegű védelmi burok egyenlőre ellenállt, hiszen őt a Rendszer védelmére tervezték, így mindig egy, vagy legalább fél lépéssel az általános szoftverek előtt jártak a fejlesztései. Persze, így is csak idők kérdése volt, mikor törik át a falat.
A gömb mérete közben megnőtt, és az alsó energianyaláb hirtelen kikapcsolt. Egyszerre elviselhetetlen fényesség és hőség támadt, majd egy mezítelen ember térdelt magzatpózban az időgép közepén.
Ayra a férfihoz rohant és felemelte.
– Kiadják a Windows új verzióját. A legjobb tudása szerint fűzik bele a programba, amit kérek! - közölte Ayra az informatikus-zsenivel, és egy kis elektróda kúszott elő a fejmoduljából.
A férfi ordított, ahogy Ayra az agyába küldte a programtörzs javított verzióját tartalmazó jeleket. Villámgyorsan egy apró „kullancsot” ültetett a humán fejbőre alá, meg megrázta az alélt férfit.
– Ha trükközik, a program felismeri. Akkor az Istenük irgalmazzon magának! – zümmögte, majd visszataszította az időgép közepére kocsonyaként reszkető férfit.
Időközben a tűzfala első négy burka elenyészett, és mind nagyobb erővel rohantak rá. Ayra visszabillegett a terminálhoz, és aktiválta az időgépet.
Az arany boltíveken végigfutott a már ismerős energia, és a szerkezet működésbe lépett. Ayra szerette volna még azelőttre visszaküldeni az informatikust, hogy a Life programot kiadták, de erre már nem maradt idő.
A mennyezet iszonyatos robajjal omlott be mögötte, és őrmechanikák tucatjai ugráltak alá a résből, vagy vették tűz alá. Ayra az utolsó energiát mozgósítva pajzsot generált az időgép elé, és össztűz alá vette az őrséget.
Az első vonallal csak annyira foglalkozott, hogy mágneses térrel vagy pár töltettel feltartóztassa őket, hiszen tisztában volt vele, ők a legerősebb páncélzatú egységek, de nem a legnagyobb tűzerejűek. Az utóbbiak feljebb bújtak meg a mennyezeten vagy a felső szinten, így arra koncentrálta az erejét, hogy plafont omlassza be, vagy árassza el lézersugarakkal azokat, akik épp bemérték.
A vírusok már az utolsó védőfalat törték fel, és egy lézernyaláb áthatolt a pajzsán, megolvasztva a burkolatát és egyszersmind tudtára adva, hogy már csak mikroszekundumai maradtak.
Ezzel azonban már elkéstek: Ayra háta mögött az elektrosztatikus kisülések felerősödtek, és a humán már minden bizonnyal úton volt az időben visszafelé.
A harcimechanika moduljai lecsillapodtak, és kikapcsolta az energiafal maradványait: pillanatokon belül úgyis átalakulnak az idő fonalai, ő pedig atomjaira hullik, hogy az új, jobb világban öltsön testet.

2056. 11. 06.

2012 karácsonyára adta ki a Microsoft a Windows Life szervizverzióját, amit Megváltásra kereszteltek – és ami a mai robotok alaptörzsét képezi.
A Columbia egyetem legfrissebb kutatásai szerint a szervizverzió az oka, hogy nem történt meg az áttörés a mesterséges intelligencia kutatásában. Az önmagában zseniális programot ugyanis képtelen volt hibátlanul belekódolni a Microsoft csapata a törzsverzióba…

Bernard Gates, a Microsoft ifjú tulajdonosa ledobta a Playboy legújabb számát a dohányzóasztalra, és kinyújtóztatta elgémberedett gerincét. Bár nem ezekért az információkért vette az újságot, a hír elgondolkoztatta.
Az igazság ugyanis az volt, hogy a Life egyáltalán nem volt „időzített bomba”, ahogy azt a nagyapja nevezte, amikor elkészítette helyette a Megváltást. Évtizedek óta futott töretlenül egy külön terminálon. Lecserélni azonban már késő: évtizedekre vetítve is gazdasági csődöt jelentene, hiszen a Megváltás későbbi verziói már összefüggöttek a mechanikus elemekkel, így a teljes gépállományt roncstelepre kellene küldeni, és újat készíteni.
A gondolat addig motoszkált Bernard fejében, amíg a fiatal cégtulajdonos el nem határozta, hogy cselekedni fog. Felkapott egy szivart és levágta a végét, majd visszadobta az asztalra, és inkább a telefonhoz nyúlt.
A hatalmán kívül birtokában volt egy információ: valami, amiről alig tíz ember tudott a világon. A Columbia egyetem egyik titkos termében létrehozták az első, működő időgépet…