Képregény pályázat - Eredményhirdetés

in Hírek

Lezárult a Karcolat Írói Műhely képregény pályázata, megszületett a döntés.
A kiírás szerint az első helyezett megjelenési lehetőséget kap a tavaszi Karcolat antológiában, a második és harmadik helyezett mű a KIMTE galériájában lesz látható .
A zsűri nagyon nehéz helyzetben volt, mert a beérkezett pályázati művek sajnos nem érték el az elvárt szintet, így kompromisszumot kellett kötnünk. A Karcolat Írói Műhely és a Karcolat Egyesület egyik célkitűzése, hogy támogassa a tehetséges fiatalokat, segítse fejlődésüket, és a legjobbakat megjelenéshez juttassa. Azonban úgy gondoljuk, hogy a mindenáron való megjelenés többet árt, mint használ a feltörekvő ifjú művészeknek, ha művükkel nem érik el azt a színvonalat, amely elvárható.

Ezért a zsűri tagjai hosszas tanácskozás után úgy döntöttek, hogy a képregény pályázaton sem első, sem második díjat nem ad ki.
A harmadik helyet megosztva kapja Hamza Pál és Bradák Balázs.
A negyedik helyezett Czinkóczi Krisztina.
Képregényeik a KIMTE honlapjának galériájában lesznek láthatóak.

Továbbá a zsűri úgy határozott, hogy mivel egyik képregényt sem jelenteti meg nyomtatásban, de a két harmadik helyezett mű képi megoldása mégis megelőlegezi a bizalmat, Hamza Pálnak és Bradák Balázsnak felajánlja a lehetőséget, hogy egy-egy grafikával mégis jelen legyenek az antológiában. Amennyiben vállalják a feladatot, a zsűri a rendelkezésükre bocsájtja azon novellák listáját, amelyekhez még nem készült illusztráció.
Ez ügyben hamarosan kapcsolatba lépünk velük.

A zsűri tagjai voltak:
Bloody Dora
Eve Rigel
Ndy
S. L. Cornelius
Styra
Tim

Karcolat/KIMTE

Hozzászólások

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Tényleg, a két harmadik helyezett reagált már a felajánlott lehetőségre, miszerint grafikával bekerülhetnek a kötetbe? Vagy még duzzognak?

Czinkos Éva képe

Hazmat már látta a Karcon, és örült neki, Balázs még lehet, hogy nem is tudja. :)
Hamarosan írok neki, de előbb hagyok időt, hogy észrevegye. :))

Ndy képe

Tim: ez a díjazás hibádzik, mert akkor megint mindenki utolsó akar lenni... vagy sutyiban most is beígértétek? :O

A kedvünk nem vette el, de ezentúl óvatosabban hírdetjük meg a pályázatokat. ;)

Ndy képe

Ja. Ez lesz a szöveg: a Karcolat egyesület óvatosan (szinte loppal, kissé félve) képregény-pályázatatot hirdet a pont, pont, pont témában...

A jutalmazásban leszünk óvatosabbak.
A legutolsónak például felajánlunk egy Ndy megagigaposztert és egy "I love Ndy" tetkót.
Garantált lesz a minőség ugrásszerű javulása. :D

Ez egy kicsit lehangolóan hangzott, de remélem azért még nem vette el teljesen a kedveteket, esetleges újabb képregény-pályázatok kiírásáról :-D.
Kíváncsian várom az alkotásokat...

Czinkos Éva képe

A pályázati művek nem voltak rosszak, de úgy gondoltuk, nem engedünk a színvonalból. Ma Magyarországon még erősen fejleszteni kell ezt a műfajt, és ez a próbálkozás az egyik első lépés volt. Később majd kiírunk másik pályázatot, most egyelőre az antológiába megelégszünk a nívósabb grafikákkal is. :))

© Karcolat Irodalmi és Művészeti Tehetségkutató Egyesület