Beowulf – könyvajánló
Sokáig gondolkoztam rajta, hogy melyik könyvről lenne érdemes ajánlót írni a Karcolat Egyesület pályázatára, végül egy igazi különlegességre esett a választásom. Ezért most Beowulf történetét szeretném a figyelmetekbe ajánlani.
Felejtsük el, mit művelt a XX. század filmipara a hőssel, és térjünk vissza az eredeti középkori szöveghez, az óangol nyelven íródott epikus költeményhez, mely két szorgos X. századi kódexmásoló szerzetesnek köszönhetően mindmáig fennmaradt. Mivel nem sok embernek van lehetősége Angliába utazni, és a British Múzeumban eredeti nyelven élvezni ezt az eposzt, ezért inkább koncentráljunk a Szegő György által készített magyar fordításra. Így sem lesz okunk panaszra.
A költemény 3182 sorban számol be Beowulf csodás életéről, dicső tetteiről és hősi haláláról. Beowulf sok szempontból bármelyik mai fantasy regény főszereplője is lehetne, sőt az általa véghezvitt hőstettek (például a szörnyek legyőzése) napjainkban már klisének számítanak.
Mitől több mégis ez az írás, mint egy modern fantasy történet? Elsőként a hangulatát említeném meg. A költő számára nem idegen a világ, melyben az események lejátszódnak, és nem a monitor előtt próbálja elképzelni, milyen érzés lehet csatába indulni, vagy vidáman vedelni bátor vitézekkel egy nagyszerű lakomán. Sőt már az első három sor feledteti velünk, hogy írott szöveggel van dolgunk. Mi magunk is ott ülünk a lakomázók között, amikor felcsendül az énekmondó hangja:
„Ím, halljátok hát sok hajdani hős,
dárdás dán király dicső dolgait,
nemes nemzetségének neves tetteit.”
Nem fiktív szereplőkről sztorizgat a kiadók és az olvasók kegyének elnyerése érdekében, hanem „igazat” szól egy régi hősről, akiről már mindenki hallott, és előadása magával ragad minket is. A szörnyek többé nemcsak a mesékben léteznek, hanem benépesítik a tengereket, a mocsarakat, és csak az alkalmat várják, hogy előbújjanak fertelmes rejtekhelyeikről. Éppúgy valóságosak, mint a népet védelmező, dicső, példamutató hősök és királyok, akiknek értékrendje és jelleme egészen különös mai szemmel nézve, és mentes a napjainkban megszokott hollywoodi kliséktől. Ezzel a hangulattal aligha találkozhatunk egy XXI. századi fantasy regényben, maximum csak a halovány árnyékával.
Természetesen nemcsak a hangulat és az izgalmas történet miatt érdemes a kezünkbe venni ezt az epikus költeményt, pusztán stílusa és nyelvezete is képes katartikus élményt nyújtani. Bárhol nyitjuk ki a könyvet, a verselés ritmusa azonnal magával ragad. Verses formája és régisége ellenére a szöveg könnyen olvasható és értelmezhető, és az sem okoz gondot, ha nem vagyunk jártasak a korszak mítoszainak szövevényes világában, így nincs kirekesztve a „laikus” olvasó sem. Az egyszerű, de rendkívül hatásos képek szinte maguktól peregnek le a szemünk előtt, miközben érezzük a szöveg lüktetését, és gyönyörködünk a szebbnél szebb alliterációkban. Íme, egy idézet (mely Grendel halálát írja le) bizonyságként, onnan, ahol éppen kinyílt a könyv:
„Véresen tombolt a tajtékos tó vize,
örvénylett vérrel összekeverve,
harctól hullt vértől forrón forrongott,
ott bújt meg bús bajában a halál fia,
lápi rejtekben vált meg a világtól,
s pogány páráját a pokol várta.”
Ne ijesszen meg benneteket a szöveg régisége! Poroljátok le a megbarnult borítót, nyissátok ki bártan! Csodás élményben lesz részetek.
|
Hozzászólások
Végre információ is van, meg kritika is, saját élmény is, egészen jó, de a stílus valahogy mégsem fog meg. Igyekszik átadni, hogy miért is, de nem sikerül, nincs meg hozzá az kis plusz. Nehéz dolog is hasonló, ezerszer feldolgozott dolognak visszaadni az eredeti ízét. Az elején a kiszólás tényleg zavaró. Nekem pedig a hajam égnek áll a teátrális kérdésektől. Mutassa, adja át, hívja fel rá a figyelmet, (lehetőleg érdekes szemszögből)de ne kérdezze.
A tiszta lelkiismeret általában a rövid emlékezet biztos jele.
Sajna újat nem tudok hozzá mondani, de 7 pont :)
A műértékelés úgy indult, mint amikor a szerző a filmekből és könyvekből történet közben kiszól az olvasónak, majd azt többször megismétli. Esetleg amikor egy rossz beállítás miatt a legizgalmasabb résznél belelóg a mikrofon a képbe, vagy egy kora középkori lovas harci jelenetnél sztratoszféra repülők húznak csíkot az égbolton.
Valószínűleg ezzel csak én vagyok így, de engem határozottan zavart, hogy az elején közlöd, milyen pályázatra írtad a műértékelést. Onnantól máris nem tudtam függetleníteni magam attól, hogy pályaművet olvasok és nem egy kritikát.
Maga az írás szerkezete nem rossz, de számomra semmi figyelemfelkeltőt nem közvetít.
6 pont
Ennek a kritikának van egy baromi nagy hibája. Piedesztálra állít, leszólja az olvasót, esetenként minősíti is. "Nem tudhassátok, de majd megtudjátok..." - A hozzáállás rossz. Ne a modern írásokat minősítsd, ne is a feldolgozásokat, áthallásokat: itt egy műről van szó.
Ezen túl viszont, ha laikus oldalról nézem, az elemzés alapos - már amennyire ekkora terjedelembe beleférhet. Nálam hetes, mert szeretem az elemzéseket.
Az Internet és a könyvnyomtatás csodájának köszönhetően nem kell a British Múzeumba ellátogatni, hogy eredeti nyelven olvashassuk a Beowulfot, elég rákeresni. Eredetiben olvasni - nos, ahhoz nem árt kiruccanni Angliába.
"Mitől több mégis ez az írás, mint egy modern fantasy történet?" - Például attól, hogy lassan ezer éves? A modern - mivel írod, ma már klisé sok mozzanata - igencsak furcsán veszi ki magát itt. Nem hiszem, hogy szükséges lenne.
A verselés ritmusát említed, de semmit nem mondtál magáról a verselésről (kénytelen voltam utánakeresni, alliteratív verselés), ami egy ilyen költemény esetében fontos, ugyanis kötött formáról van szó. Hogy a fordítás próbálja visszadni, de a Kalevala esetében is vért izzadtak, mégsem sikerült teljesen.
Viszont kedves, személyes hangvételű írás, inkább szól a tizenéves "nemszeretekolvasni" közönségnek, mint egy irodalmi egyesületnek, azonban ilyeneket is várunk (nem minket kell meggyőzni, illetve nem feltétlenül csak minket). A kortársai számára ez bizonyára nyolc pontos, nekem a hibákat is súlyozva hat pontos műértékelő lett.
(Viszont a cím... az többet is lehúzna.)